Elérkezett augusztus, ami azt jelenti, itt az ideje összeszednem a júliusi olvasmányaimat. Úgy néz ki, hogy a 12 az én bűvös számom, hiszen megszámoltam, és 12 könyvet sikerült elolvasnom. Hihetetlen! Nekem sosem tűnik ilyen soknak. Júliusban is több kategóriájú írással ismerkedhettem meg. A nagy egyveleg között szerepelt krimi, lélektani – krimi, ifjúsági fantasy, romantikus – erotikus, és ami a legjobb olvasmányom volt a hónapban, az egy igaz történet alapján íródott könyv. Emelett sikerült teljesítenem a júliusi kihívást is, ami sajnos, kicsit csalódást okozott. Mindent összevetve: a könyvek összdarabszámának örülök, a könyvekkel viszont nem vagyok teljesen megelégedve! 🙄 

Nézzük, mit sikerült júliusban alkotni!

Három olyan könyvet kellett kötelező jelleggel elolvasnom hó végéig, amik közül kettőt a Nővérkéim ajánlottak, egy pedig közös volt.

Az első, amivel kezdtem, Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.) sorozat első része volt.

Nem értettem megint, hogy miért egy ifjúsági regényt akar a Nővérem a nyakamba zúdítani? Nem örültem neki. Kissé felháborított, mivel mindig valami felnőttesebb témájú könyvre számítok, de soha nem azt kapok. ,,Mindegy- gondoltam – úgyis el kell olvasnom, ha teljesíteni szeretnék.” Így hát ezzel kezdtem, gondolván, gyorsan letudom, aztán haladok tovább a többivel. Igen ám, csakhogy amíg a könyv első felét nagyjából végigszendvedtem, addig a második fele annyira magával ragadott és magába rántott a sztori, hogy…

[usr 4]

… igen, jól látjátok, végül az egész sorozatot elolvastam. 😆 Nemcsak, hogy elolvastam, de közben megnéztem a belőlük készült filmeket is, amelyek tetszettek is, meg nem is. Maradjunk annyiban, hogy kb. 70%-ig hűek maradtak a könyvekhez képest. Ettől függetlenül meg tudták úgy csinálni, hogy végig fenntartsák az érdeklődésemet. (khm…a cuki főszereplősrácról nem is beszélve). Arra jutottam végső soron, hogy hiába is ódzkodok állandóan az ifjúsági regényektől, a még bennem lévő kisgyerek vágyik az efféle történetekre. Nem tagadhatom, imádtam ezt a sorozatot! Könyvek közül a Zafírkék (2.), míg a filmből a befejező rész tetszett leginkább. Eléggé megosztó érzéseket váltott ki belőlem, mégsem tudtam letenni. Végülis ez egy jó választás volt! 😉 Átlagban nekem ez a sorozat egy erős 4 csillag. 

A második ,,kötelező” a másik Nővérkém által ajánlott J.R.Ward: A bourbon királyai c. könyv volt. Ennek én nagyon megörültem, mert imádom Ward: Fekete Tőr Testvériség sorozatát. Ez az egyik kedvenc könyvsorozatom, így azt gondoltam, ebben sem fogok csalódni. Azt hiszem, túlzottan is bíztam benne… 

Sajnos, a történet első felét nagyon untam, nem igazán tudott megfogni a történet. Úgy vélem az első negyedét ki is hagyhatta volna a sztoriból. A második felétől már izgalmasabb volt, kicsit beindultak az események. Viszont, én még így is egy kicsit több erotikára, szenvedélyre számítottam tőle. Ezt viszont nem kaptam meg. Sőt, közben átment az egész kicsit krimibe. Voltak benne jó és izgalmas részek, de ez nekem nem lett kedvencem. Fogalmam sincs, hogy bármikor is el fogom-e olvasni a 2. részt belőle, de úgy érzem, egyelőre ez nekem elég is volt. Erre a könyvre én 4 csillagot adok, mert tudom, hogy J.R.Ward ennél többre is képes, de szívem szerint 3,5 csillagot adtam volna neki. Ha Ti másképp érzitek, nyugodtan cáfoljatok rá! Győzzetek meg, hogy megéri elolvasni a folytatást! 🙄 [usr 4]

És akkor lássuk a közös könyvet, amit a könyvmolyók többsége imád, és úgy éreztem lassan már nekem is illene elolvasnom, ez pedig nem más, mint Guillaume Musso: Holnap c. könyve. 

Először a NIOK csoportban találkoztam ezzel a könyvvel, amit nagyon sokan olvastak már, és imádták. A borító nekem is nagyon felkeltette a figyelmem, azonban annyira túl lett hypeolva, hogy nekem ezzel mindig elveszik kicsit tőle a kedvem. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon, engem, ahelyett, hogy bevonzzana a körbe, inkább kitaszít onnan. Később, amikor már megint egy másik könyv van terítéken, akkor szépen előveszem a régebbieket, és elkezdem olvasni őket. Most került sor Musso: Holnap c. könyvére, amire már eléggé kiváncsi voltam. Folyamatosan az a kérdés merült fel bennem: ,,Vajon nekem is fog annyira tetszeni, mint a többségnek?” 

Sajnos, azt kell mondanom, hogy nem. Egyáltalán nem. Maga az ötlet jó volt, de nekem valahogy kevésnek tűnt. Egy bizonyos féle fokozott izgatottság kiváltása hiányzott nekem belőle. Tudjátok, amikor a 10 ujjad körmét is végigrágod, annyira izgalmas. De ez nekem nem jött el. A problémám az, hogy Musso: Central Park c. könyvénél is ezt éreztem. A sztori nagyon jól ki van találva, de a tálalás már nem az igazi. Nem tudom eldönteni, hogy próbálkozzak-e még esetleg más könyveivel, mert engem egyelőre nem győzött meg. Nekem ez a könyv 3,5 csillagos. [usr 3,5] Enyhén csalódtam… 😥 

(A fülszövegeket itt olvashatjátok.)

Most következzen egy könyv, amit kölcsönbe kaptam, és mivel lassan vissza kell szolgáltatnom jogos tulajdonosának, már nem hagyhattam tovább a polcon ácsorogni. Ez nem más, mint életem egyik legizgalmasabb krimije, Donato Carrisi: Démoni suttogás (Mila Vasquez 1.) c. könyve. 

Rettenetes ​bűnténysorozat sokkolja az országot. Egy embernek aligha nevezhető szörnyeteg kislányokat rabol el és csonkít meg. Goran Gavila kriminológusnak és az általa irányított különleges egység tagjainak olyan pokoli régiókba kell leereszkedniük a nyomozás során, ahonnan alig-alig van visszatérés. A tettes mindvégig ördögien megtervezett, lidérces játékot űz velük, minden egyes feltárt gonosztette valamilyen üzenet, amely arra kényszeríti a csapat tagjait, hogy nézzenek szembe azzal a sötétséggel, amelyet valamennyien magukban hordoznak. 
Versenyfutás az idővel és harc a mindannyiunk lelkében ott lakozó démonnal: ez az, ami letehetetlenné teszi Donato Carrisi igaz történet alapján írt első regényét. A felkavaró és végtelenül izgalmas történet a jóság és a gonoszság között húzódó keskeny határmezsgyét vizsgálja, amíg fel nem fedi az utolsó, könyörtelen titkot. 

„Mire az olvasó rájön, hogy egy agyafúrt pszichopatával van dolga, aki legalább annyira kegyetlen, mint Hannibal Lecter, addigra már megjárta a poklok poklát. Carrisi hihetetlen feszültséget kelt – épp csak egy levegővételnyi időt hagy olvasójának, hogy azután egy még mélyebb szakadékba taszítsa.” (La Repubblica)

Őszíntén szólva nem gondoltam volna, hogy eme borító mögött egy ennyire izgalmas, fordulatos és néhol hátborzongató történet lapul. Le se tudtam tenni, és itt megkaptam azt a felfokozott izgalmat, amit Mussonál nem. Imádtam!

Mivel erről a könyvről szeretném majd még külön kicsit jobban kifejteni a véleményem, mert nálam a legjobbak közé került, ezért csak annyit árulok el, hogy nekem ez a könyv 5 csillagos! Remélem, megelégedtek most ennyivel…

[usr 5]

Ha még nem olvastátok, szerintem mindenképp tegyétek meg! 😎 

Július végén kezembe került két olyan erotikus-romantikus regény, amelyeket moly-os kihívás miatt olvastam el, és egyáltalán nem bántam meg! ♥

Az egyik Vi Keeland: Egomániás c. könyve volt, amelyben igazán pozitívan csalódtam.

Akkor ​találkoztam Drew Jaggerrel, amikor éppen betört a Park Avenue-i irodámba. Még azelőtt tárcsáztam a 911-et, hogy kipróbáltam volna rajta a vadiúj, szuper menő Krav Maga tudásomat. Gyorsan leállított, miközben jót kuncogott a nevetséges támadási kísérletemen. Naná hogy az illetéktelen behatolónak arrogánsnak kellett lennie. Aztán kiderült, hogy nem is volt annyira illetéktelen. Drew éppenséggel az irodám jogos tulajdonosa volt. Épp szabadságon volt, amíg a saját flancos irodáját újították fel. Amit egy csaló adott nekem bérbe úgy, hogy az valójában nem is volt bérelhető. A fickó tízezer dollárral megrövidített. Másnap, a rendőrségen töltött hosszú órák után Drew-nak megesett rajtam a szíve, és tett egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Cserébe, hogy felveszem a telefonjait, amíg a titkárnője szabadságon van, ott maradhatok az irodában, amíg nem találok magamnak másik helyet. Minden bizonnyal hálásnak kellett volna lennem, és befognom a számat, amikor meghallottam, milyen tanácsokat ad az ügyfeleinek. Nem bírtam megállni, hogy elrejtsem a véleményem. De nem számítottam arra, hogyan reagál a testem minden egyes vitánkra. Pláne hogy úgy tűnt, mi csak vitatkozni tudunk. Mi ketten épp egymás ellentétei voltunk. Drew egy keserű, haragos, a párkapcsolatokat bámulatosan pusztító fickó, miközben az én munkám meg az, hogy segítsek az embereknek megmenteni a házasságukat. Az egyetlen közös dolog köztünk, az az iroda, amin osztoztunk. És a vonzalom, amit napról napra egyre kevésbe tudtunk tagadni.

Basszus! Csakis a kihívás miatt kezdtem el olvasni, és sokkal jobban tetszett, mint gondoltam. Arra számítottam, hogy unni fogom. Ez is egy lesz a sok, túlzottan nyálas és valószerűtlen erotikus jelenetből álló könyv közül. De nem! Mert tény, hogy itt is közrejátszik az erotika, mégis valahogy jobban le tudott kötni maga a történet, ami szerintem nagyon jól lett felépítve. Alaposan meglepett és igazán tetszett.
Egyedül a borítóval nem vagyok kibékülve. Valahogy a képen lévő személyek nekem nem adják át a könyvben szereplőknek a hasonlóságát. Persze, tudom, ez függ attól is, hogy az olvasó kiket képzel el a fejében. 
Ettől függetlenül 5 csillagot adok, mert egyszerűen nem tudtam letenni! 😳 [usr 5]

A másik pedig Winter Renshaw: Ui.: Rohadj meg! c. regénye volt.

Kedves Isaiah! Nyolc hónappal ezelőtt csak egy harcba készülő katona voltál, én meg egy pincérnő, aki ingyen palacsintát csórt neked, és remélte, nem veszed észre, hogy túl sokáig időzik rajtad a tekintete. De észrevetted. Egy sorsfordító hetet töltöttünk együtt, mielőtt elmentél. A nyolcadik napon elbúcsúztunk, az utolsó pillanatban adtuk meg egymásnak a címünket. Az összes leveledet megőriztem, szavaid hamarosan a vallásommá váltak. Egy hónapja viszont szóba sem állsz velem, nem írtál, aztán tegnap este volt képed besétálni az éttermembe, és úgy viselkedni, mintha soha nem láttál volna. Ha arra gondolok, hogy… majdnem imádtalak, téged és azt a csodálatosan bonyolult lelkedet. Majdnem. Bármi legyen is az – remélem, jó okod van rá.  Maritza a pincérnő Ui: Rohadj meg… és most komolyan is gondolom

Kicsit különös számomra, hogy moly.hu-n csak 71%-on áll a köny, és lehet, hogy csak az én lelkemnek tett jót, de nekem lényegében tetszett. Sajnos nem a legjobb, szerkesztés szempontjából, voltak benne csúnya elírások és helyesírási hibák is, amik néha nehezítették az olvasást. (Nem tudom mi az oka, hogy nem ellenőrzik rendesen még mielőtt kiadják.) Viszont maga a sztori tetszett.  
Könnyen olvasható (bár az elején csak azt az –  egy palacsintát lehet venni –  dolgot nem tudtam hova tenni), és az én szívemnek épp eléggé romantikus is volt.

A borító nem igazán nyerte el a tetszésemet. Szerintem egyáltalán nem illik ehhez a történethez. Emiatt és a kellemetlenebb érzések miatt 4 csillagot adok.

[usr 4]

A hónapban volt egy könyv, amelyet csak másodszorra tudtam végigolvasni, mert elég sok türelem és kitartás kellett hozzá, de semmiképp sem akartam feladni, és ez nem más volt, mint John Banville: A tenger c. műve.

Max ​Morden művészettörténész hosszú évtizedek után nem csak az őt ért veszteség és gyász elől menekülve tér vissza a tengerparti kis ír faluba, ahol gyermekként töltött egy szünidőt, de úgy érzi, itt az ideje a régi, egész jövőjét meghatározó tragédiával való szembenézésnek is. Azon a nyáron a különcnek számító Grace család mintha egy másik világból csöppent volna bele az üdülőfaluba álomittas ürességbe. Max számára a házaspár és a vele egyidős tízéves ikrek olyanok voltak, mint az istenek, és őt csakhamar beszippantotta különös életük, amely egyszerre volt csábító és felkavaró. A felesége közeli halálából fakadó fájdalom feldolgozása most összemosódik a gyermekkor, a távoli múlt emlékeinek felidézésével, és az egykori kamasz reflexiói különös módon keverednek az elmúlás közelségétől megrettent férfi szorongásaival. 
John Banville érzékenységgel megformált szereplői és hangulatai – s nem utolsósorban finom öniróniája – teszik felejthetetlen olvasmányélménnyé ezt a nyugtalanító, mégis megindító és vigaszt nyújtó regényt.

Kicsit nehézkesen ment az elolvasása, nem azért mert rossz lenne a könyv. Ehhez a történethez kell egy bizonyos hangulat, és sok-sok türelem. Egy férfi gyászát követhetjük végig. Siratja a múltját, a jelenét, legfőképp a feleségét. Egy idő után már saját magát is. Vagy ez inkább önsajnálat lenne? 😕
A szöveg nem a legegyszerűbben van megírva. Telis-tele van tűzdelve jelzőkkel, hasonlatok egymás hegyén-hátán. Megemelem a kalapom azelőtt, aki végigtudja olvasni és nem adja fel már a 2. oldal után. 
Én félbehagytam, de valamiért úgy éreztem, muszáj befejeznem. Nem volt egyszerű, de megérte. Már csak azért is, mert a végén derül ki csak igazán, miről is szólt pontosan ez a visszaemlékezés. Nagyon oda kell figyelnünk a szöveg olvasása közben, hogy rendesen megértsük és átlássunk a burkolt események mögött. Egyszer mindenképp megérte elolvasni! Hm… majdnem 3 csillagot adtam neki, de úgy éreztem, a csodálatos borítója és nehéz témája miatt megérdemli a 4 csillagot. 😉 [usr 4]

Miután ezt befejeztem, kiválasztottam a polcomról egy, szerintem gyönyörő és titokzatos borítóval megáldott könyvet, Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás c. kortárs regényét.

A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.

A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.

A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el.

Egy történet, amelyben megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor az első pillanattól kezde beleszeretünk valakibe, egy olyan emberbe, aki nem viszonozza azt teljes mértékig. Ebben a regényben a svéd írónő tökéletesen bemutatja nekünk egy nő szerelmi vergődését, aki biztos benne, megtalálta élete párját. Képes elhagyni őérte az élettársát és felhagyni mindennapos életével, abban a reményben, hogy élete végéig együtt lehet azzal az emberrel, akivel úgy érzi, megtalálta a közös hangot és Isten is egymásnak teremtette őket. Minden megtesz azért, hogy a férfinak jó legyen, még saját önbecsülését is feláldozza azért, hogy ők ketten együtt lehessenek. A férfi ezt nem akarja belátni, és a nő szép lassan az őrület határára kerül. De vajon sikerül-e ezt Eszternek elfogadnia és továbblépni? 

Érdekes, de mindeközben fájó is, hiszen valamilyen szinten az ember magára ismer a történetben. Minden ember életében eljön a pillanat, amikor úgy érzi, hogy megtalálta a tökéletes partnert. De egészen biztos, hogy ő az? Én bevallom, kicsit másra számítottam, szerintem a 4 csillagot megérdemli. [usr 4]

Ezek után kezembe vettem Linn Ullmann: Stella zuhan c. könyvét, amely már nagyon régóta szúrta a szemem, és sok más olvasóval ellentétben nekem nem okozott csalódást.

2000. augusztus 27-én Stella lezuhan egy oslói toronyház tetejéről. Véletlen baleset történt, vagy férje, Martin taszította le? A világhírű norvég írónő könyve többek közt erre a kérdésre keresi a választ. A rendhagyó krimiben az olvasó betekintést nyer az Ullmannra olyannyira jellemző varázslatos figurák világába. Megismerkedhet az örök életre kárhoztatott, múltjában sötét titkokat rejtegető Axellel, Martinnal, a bútorkereskedővé vedlett strucckirállyal, a sellőhajú Edithtel, aki fává akart változni, egy vízvezeték-szerelővel, aki munkavégzés közben, mintha mi sem lenne természetesebb, beköltözik megbízójához… Rajtuk keresztül pillantunk be Stella életébe, vágyaiba és érzéseibe – ami az egyedüli lehetséges út a rejtély kibogozásához.

Egy könyv, amire már nagyon kiváncsi voltam. A címkéi közt szerepel a krimi, és ez jelen is van, csakhogy nem a megszokott módon. De nem ám! Ez egy ízig-vérig lélektani regény, ami egy gyilkosságon (vagy nem egy gyilkosságon?) alapul. Stella zuhan. Tényleg lezuhant. Meghalt. De miért? A férje lökte le? Magától vetette le magát a mélybe? Vagy csak baleset volt? Corinne, a nyomozónőnk próbál erre fényt deríteni. De sikerül-e neki? Beketintést kapunk Stella életébe, családjának és barátainak visszaemlékezéseibe, és a nyomozás kibogozásában segítségünkre van pár szemtanú is, akik látták, amint Stella épp lezuhant a tetőről. 
Nekem tetszett, búskomorsága ellenére is. Szeretem ezeket a mélabús, kissé groteszken megírt könyveket. Sokkal mélyebb és több a mondanivalójuk, mint gondolnánk. 
4* -ot adtam neki, mert bár tetszett, valami azért mégis hiányzott nekem belőle… [usr 4]

Végül ismét jött egy moly-os kihívás, ahol Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak c. könyvét kellett elolvasnom. Az idei év talán egyik legmegrázóbb, de közben legjobban megírt regényét tarthattam a kezemben. 

A ​szerelmi szállal átszőtt regényben a 90-es évek dunaszerdahelyi maffiauralmának eseményei elevenednek meg. 
A történet három nő életútján keresztül bontakozik ki, akik ugyanabban a nyolcemeletes panelházban laknak. 
Júlia fodrászként dolgozik. Látszólag gondtalan életet él rendőr férjével és kisfiával, amikor váratlanul betoppan a szalonba András. Miközben a városban tombol a pokol, és fellángolnak a szlovák nacionalista érzések, az asszony magánéletében is eluralkodik a káosz. A nő, akinek egész addigi élete kötelezettségekkel és szorongással teli, felszabadultnak érzi magát a különleges vendég mellett. Az érzés kölcsönös, s bár mindketten megpróbálnak gátat vetni vonzalmuknak, a szerelem ereje erősebb. 
Hilda a Júlia alatti lakásban él. Külföldi továbbtanulásról és bulikról álmodozik, de mindez lehetetlen egy olyan városban, ami a helyi maffia megszállása alatt van. 
A nyugdíjas Erzsi, a hetedikről, a tévésorozatokban keresi azt a boldogságot, ami egész életében elkerülte. Tehetetlenül nézi végig, ahogy Ricsi fiából véreskezű maffiózó lesz, és hogy a csallóközi álmos kisváros 1997-ben a rettegés szinonimájává válik.

A szlovák szerzőnő igaz történetek alapján mutatja be nekünk 90-es évek dunaszerdahelyi maffiauralmának eseményeit három különböző korú nő szemszögén keresztül. Éreztem, hogy jó lesz ez a könyv, de hogy ennyire! Az igaz történeten alapuló könyvek mindig jók, mert igaziak, mert életszerűek. Nincs benne semmi körítés, csak nyersen eléd tárja a valóságot, az érzelmeket, főleg a fájdalmasakat, amelyeket olvasás közben még jobban át tudsz érezni. A körülményeket, a veszélyt, a félelmet, azt a fajta fenyegetettséget, amit nekik akkoriban és ott át kellett élniük a maffia markában. Az érzés, amit ez a könyv kiváltott bennem – elmondhatatlan. Nagyon jól lett megírva. Kellenek az ilyen könyvek! Mindenkinek ajánlom figyelmébe, mert megéri!

Természetesen 5 csillag!!! [usr 5]

Nem is! Legyen inkább 10 csillag! [usr 5]

Elérkeztünk a júliusi hónapom végére. Remélem, találtál köztük olyat, ami felkeltette a figyelmed!  🙂 

Neked, hogy sikerült a hónapod? Ha van kedved, írd meg nekem kommentben a júliusi olvasmányaid, és azt is, hogy ezek közül melyik tetszett a legjobban! 😉