TOP 10 KEDVENC TV-SOROZATOM!

Az utóbbi időben többször is úgy jártam, hogy elkapott az olvasási válság, vagy éppenséggel olyan meleg volt, hogy semmihez nem volt kedvem, csak bambulni a tévét. Na már most, ezzel csak annyi a problémám, hogyha megtetszik egy sorozat, egyszerűen nem tudok leállni vele addig, amíg végig nem nézem. (Fura, mert ez könyvek esetében egyáltalán nem így történik – egy trilógiát akár évekig is képes vagyok elhúzni). Az elmúlt 1-2 hónapban sikerült jobbnál jobb sorozatokkal megismerkednem, és pár év után sikerült folytatnom egy nagy kedvencemet is – bár nem értem, miért kell mindig ennyi ideig húzni a szinkronizálást?! Mindegy is! Ennek okán felbuzdulva, úgy döntöttem, (hogy ne mindig csak könyvekről írjak) megosztom Veletek a TOP 10 KEDVENC TV-SOROZATOMAT! 

Lássuk, melyek ezek! 😎

Grace Klinika 

Évadok száma: 17.

Ez az a sorozat, amit a mai napig nem tudok megunni. Nemrég végre elkezdték a 12. évadot is leadni magyarul, amihez csak röpke pár évet kellett várni. Amerikában már a 17. évadnál járnak. Ha így haladunk, még 70 évesen is ezt fogom nézni. 😀 Sebaj! Tény, hogy így izgalmasabb! 

A Grace Klinika egy amerikai orvosi dráma, amiben  gyakornokok, rezidensek és mentoraik életét követhetjük végig a kitalált Seattle Grace Kórházban. Emellett magánéletükbe is betekinthetünk. A sorozatot 2006-ban kezdték el leadni Magyarországon, aminek én teljes szívemből örültem, mert kivétel nélkül minden megvan benne, ami egy kiváló sorozathoz szükségeltetik: a szerelmi csavaroktól, családi bonyodalmaktól, baráti viszonyoktól kezdve, az orvosi ranglétrán való feljebbjutás nehézségein keresztül, egészen az operációkig. Sok mindent megtudhatunk az orvoslásról, miközben a 10 ujjunk körmét lerágjuk izgalmunkban, vajon a kedvenc, édes párunk együtt marad-e avagy sem. Hiába a szereplők folytonos váltogatása a sorozatban, valahogy még mindig magával tud ragadni, és jobbnál jobb meglepetéseket tud okozni. IMÁDOM! :mrgreen: 

Pletykafészek

Évadok száma: 6.

A Gossip Girl, azaz a Pletykafészek volt az a sorozat, amit hétköznap is képes voltam egész éjszaka nézni, akár hajnali 4-ig is úgy, hogy 7 órára kellett mennem dolgozni. Gondolhatjátok, milyen durva napjaim voltak! 😀 

A premier Magyarországon 2008. december 28-án volt. A tiniknek szóló amerikai drámasorozatot a mindentudó blogger, „Pletykacica”(eredetileg: Gossip Girl) narrálja végig. Ez egy tökéletes sorozat azoknak a csajoknak, akik kedvelik a pletykálkodást, a gimiben játszódó történeteket, és legfőképp a szerelmi civakodásokat, amelyeknek egy nagy rejtély áll a középpontjában. Ki is az a Gossip Girl? A sok titokzatosság és ármánykodás, ami ebben a sorozatban szerepel, végig fenntartja a néző figyelmét. A szereplőválogatás tökéletes lett. Mindenki teljes mértékig azonosul a szerepével, mást el se tudna képzelni az ember. Az én nagy kedvencem: Blake és Chuck párosa. 

Vigyázat! Ez a sorozat függőséget okoz! 😆

Vámpírnaplók

Évadok száma: 8.

 

Szerintem nincs olyan ember, aki ne ismerné a Vámpírnaplókat, de akkor is meg kell említenem, mert Damon Salvatore (Ian Somerhalder) mellett nem mehetek el szó nélkül. Elrabolta egy másik univerzumban lévő szívemet. 😳 Akiknek a cuki rossz fiúk a zsánerük, biztosan értik, mire gondolok. Mindig is oda voltam a vámpírokért, de ez a sorozat, ez bizony mindent vitt. Először is vegyük végig (és most megint csak a csitris énem jön elő belőlem): 

Ki ne szeretné a vámpírokat, főleg úgy, hogy azokat két nagyon cukker pasi játssza el?

Ki ne szeretné a szerelmi háromszögeket, amikor döntened kell egy testvérpár közül, hogy melyiket szereted jobban?

És ki ne szeretné mindezt végignézni nagy harcok és bonyodalmak közepette? 

Ugye, hogy nem sok ilyen van?! Hát persze! Ez a sorozat igazi telitalálat volt! Könnyek cseppentek le az arcomról, mikor vége lett! 😥

Imádtam!

Magyarországon 2010. június 25-én debütált a sorozat. 

Seal Team

Évadok száma: 3.

A Seal Team sorozattal múlt hónapban ismerkedtem meg. Párom talált rá. Azt gondoltam: ,,Nah, ez tiszta pasis sori, nem hiszem, hogy nézni fogom.” Aham..persze. Nos, tévedtem! 🙄 

A történet az amerikai haditengerészet egyik egységének küldetéseit követi nyomon. Magyarországon az AXN tűzte műsorra 2018. április 30-án. A sorozat az amerikai haditengerészet SEAL csapatának, azon belül a Bravo egységnek a mindennapjaiba enged bepillantást. A Jason Hayes által vezetett egység különösen veszélyes küldetésekben vesz részt, de az akciók mellett a magánéletükben is igyekeznek helyt állni. A főszereplő Benjamin Cavel, akit főleg a Dr. Csont c. sorozatból ismerhetünk. Amint ezt megtudtam, máris jobban felkeltette a figyelmemet. Azonkívül, hogy akciódús, érdekes és életszerű helyzetekkel találkozhatunk a küldetéseik során, (és most a Hölgyekhez szólok) 6 különböző kiképzett férfit látunk, akik nem elég hogy mind elég szépen kigyúrtak, de okosak, érzelmesek és hősiesek is. Nagy az összetartás közöttük, és talán ez az, amiért annyira jó nézni ezt a sorozatot. Nincs olyan akadály vagy életveszélyes helyzet, amit ne tudnának megoldani, és ne segítenék ki egymást. Komolyan mondom, hogy én ilyen sorozattal még nem találkoztam. A nővéreimnek is javasoltam, hogy kezdjék el nézni. A sorozatot véleményem szerint pároknak találták ki. Miért? A pasinak jó az akciók miatt, a nőnek jó a férfiak bámulása miatt. 😆 

Úgyhogy Hölgyeim! Ha a párotokkal nem tudjátok eldönteni, hogy mit nézzetek, azt javaslom a Seal Team-et válasszátok! 😎

Hatalmas kis hazugságok

Évadok száma: 2.

 2017-es amerikai televíziós sorozat.  A műfaja: bűnügyi, dráma, misztikus. A sorozatban szereplő emberek jómódban élnek, fényűző házaik vannak és szép autóik. Az idilli életet azonban megzavarja egy nem várt esemény, ami haragot gerjeszt néhány szülő között. Az iskolában az egyik kislányt bántalmazta valaki, a gyanúk szerint az új fiú. A sorozat középpontjában Jane, Madeline és Celeste áll. Jane egyedül neveli a fiát és most költözött Monterey-be. Szolid, szerény személyiség, jó beszélgetőtárs. Az ő fiát gyanúsítják az iskolai eset miatt. Madeline az a típusú nő, aki szereti, ha az övé az utolsó szó. Mindenben talál kivetnivalót, mindenre van valami megjegyzése. Főleg a volt férjén szeret csámcsogni, akitől régen elvált, de azóta is sokat gondol rá, ami nem nagyon tetszik a jelenlegi férjének. Celeste egy normális nő, akinek fiatalabb férje van. A férfi többször is bántalmazta már Celeste-et, amit mindig megbán. A városban élő emberekben a gazdagságon kívül még az a közös, hogy mindannyian bármit megtennének a gyermekeikért.

A szereplőválogatás itt is tökéletes lett, hiszen nagyon híres és tehetséges színésznőket sikerült felkérniük a szerepekre, mint például: Nicole Kidman, Shailene Woodley, Reese Witherspoon és Laura Dern. Bevallom, az én kedvencem Nicole Kidman, mivel profin játssza el egy fizikailag és érzelmi szinten bántalmazott feleséget. Ez egy olyan sorozat, amely lelkileg igazán megterhelő, mert azt a féle komoly valóságot mutatja be, amellyel ritkán találkozni. A múlt hónapban debütált a 2. évad, pedig az első évad Liane Moriarty regényét dolgozta fel és az HBO minisorozatnak szánta, így eredetileg nem lett volna folytatás. A jó fogadtatásnak köszönhetően, azonban elkészült a 7 részes második szezon is. Reméljük, lesz belőle 3. is! 😎 

Megszállottak viadala

Évadok száma: egyelőre 2.

Killing Eve egy amerikai thrillersorozat. A Luke Jennings regénysorozatán alapuló thriller két megszállott nő küzdelméről szól. Mindkettő intelligens, okos és ügyes, a különbség, hogy a törvény két oldalán állnak. Villanelle egy elegáns, tehetséges, luxusban utazó pszichopata gyilkos (Jodie Comer), míg Eve (Sandra Oh) – akit már a Grace Klinikából is ismerhetünk –  unalmas biztonsági szolgálati munkatárs, akit az íróasztalhoz köt a munkája. A macska-egér játékukban brutális kegyetlenség és a pátosz keveredik egymással, ugyanakkor nem nélkülözi a csípős humort sem.

Mindenképp ajánlom a krimi és thriller rajongók figyelmébe, mert eszméletlenül jó ez a sorozat! A csajok zseniálisan játszanak benne. A történet nagyon jól fel van építve, és az 1 órás részek végig izgalomban tartják a nézőt. Egy percig sem hagynak unatkozni, és csak úgy falod egymás után a részeket. Mivel a sorozatban több olyan jelenet is van, ami elég brutális és több felnőtt tartalom is szerepet kap a történések során, ezért én a 18+ kategóriába sorolnám be.

Ez a sorozat is tökéletesen megállta a helyét nálam. Imádtam! A párom is imádta, és alig várjuk, hogy kijöjjön a következő évad! 😆

A Tanár

Évadok száma: egyelőre 3.

Végre 2018. március 31-én megjelent egy magyar sorozat, amire azt tudom mondani, hogy király. 😎 Ez már nagyon kellett szerintem a magyar ifjúságnak. Egy sorozat, amely egy iskolai közösség hétköznapjaiba enged bepillantást.  Főszereplője: Nagy Ervin. (Igazán oda vagyok a pasiért! Hihetetlenül jól játszik.) A sorozat különálló részekből áll, melyek olyan közéleti, társadalmi kérdéseket feszegetnek, mint például az örökbefogadás, identitáskeresés vagy a tinédzserek rivalizálása. Minden részben egy diák élete kerül a középpontba. Emellett a Tanár úr szerelmi életébe is betekintést kapunk. 

Igazán örülök, hogy végre csináltak egy olyan sorozatot a magyarok is, ami egy iskolában játszódik és a mai tinédzserek problémáival foglalkozik. Úgy gondolom, ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy ne csak a fiatalok, de a szülők is jobban ráláthassanak bizonyos dolgokra, és jobban megérthessék azokat. Nekem ez nagyon szimpatikus, emellett a sorozat humoros is, úgyhogy nekem nagyon bejött. 😉 

A folytátasra meg csak várok, csak várok, és csak várok…(Remélem, azért ezt nem fogják abbahagyni úgy, mint a Válótársakat, mert én azt is nagyon szerettem! 😥 )

Kártyavár

Évadok száma: 6.

Kártyavár egy amerikai politikai dráma, amelynek első évadát 2016. szeptember 18-án kezdte vetíteni magyar szinkronnal. A sorozat napjaink Washingtonjában játszódik. A történet főszereplői Frank Underwood (Kevin Spacey) Dél-Karolina ötödik választókerületének képviselője, valamint a demokrata párt frakcióvezetője és felesége Claire Underwood (Robin Wright). Az első epizód azzal indul, hogy Frank Underwood nem kapja meg a hőn áhított kinevezést az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának élére, ezért feleségével karöltve saját erőből próbálnak bosszút állni, illetve nagyobb hatalomra törni. A sorozat fő témái a kegyetlen pragmatizmus, a politikai manipulációk és a hatalom.

Azt a paszta! Ez a sorozat nem semmi. Kevin Spacey irtózatosan jól játszik benne. Elmondhatatlanul!!! A legszebb az egészben, hogy én egyáltalán nem szeretem a politikát, általában kerülöm, de ha ez csak erről szólna! Itt minden egyes cselekménynek súlya és oka van. Amikor már azt hiszed, hogy értesz mindent, akkor jön a koppanás, és kiderül, semmi, de semmi nem az, aminek látszik. Egyszerűen bámulatos, ahogy ezt a sztorit összerakták! Arról már nem is beszélve, hogy a sorozatban többször előfordul, hogy a kamerán keresztül a főszereplők hozzánk beszélnek, nekünk mesélnek, mintha ott állnánk közvetlenül előttük, és mi is a cinkostársuk lennénk. Ez nekem állatira bejött! 😯 

Nagy sajnálatomra, a Netflix közzétette, hogy a zaklatási-botrány következményeként nem dolgoznak tovább Kevin Spacey-vel, úgyhogy a 6. évadban már csak Claire Underwood-dal találkozhatunk. A sorozatot és színészeit nyolc alkalommal jelölték Golden Globe-díj-ra, ezek közül 2014-ben Wright elnyerte a legjobb női föszereplőnek járó díjat, majd 2015-ben Spacey kapta a legjobb férfi főszereplőjének járó díjat. 

Mindenesetre, ha még nem találkoztál a sorozattal, akkor mindenképp kezdd el nézni a Kártyavárat! Higgyjétek el, megéri! 😎  

Rejtjelek

Évadok száma: 4.

Rejtjelek (eredeti cím: Blindspot) egy amerikai bűnügyi dráma. Magyarországon az első évadot 2016. március 24-én lehetett látni a Cool TV-n. A Rejtjelek egy súlyos amnéziában szenvedő nőről szól, akinek testét tetőtől talpig tetoválások borítják. A Time Square-n, egy sporttáskában találnak rá, amelyen csak egy felirat olvasható: “Kurt Weller FBI”. Kezdetét veszi egy megdöbbentő, fordulatokkal teli, őrült kirakós játék, amely során kiderül, hogy minden egyes tetoválás egy-egy megoldandó bűntényre utal, és ami révén egyre közelebb kerülünk annak megfejtéséhez, hogy ki is a rejtélyes nő.

Nagyon élvezetes és izgalmas végigkövetni a folyamatot, ahogy az FBI csapata próbálja megoldani ezeket a feladványokat. Igazán fordulatos, és megdöbbentő ez a történet is. Sokkal, de sokkal jobb, mint amire számítottam. Itt is találkozhatunk tömérdek akciójelenettel, nagyobbnál nagyobb meglepetésekkel, és hát természetesen a nagy szerelem sem maradhat ki. Több szereplőről is kiderül, hogy éppenséggel nem az, mint akinek mutatja magát. Ezen felül humoros is, ugyanakkor nagy fejtörésekben is részt vehetünk a sorozat által.

Én már nagyon várom, hogy magyarul is megjelenjen a 4. évad! 

Homeland

Évadok száma: 8.

A Homeland egy amerikai kémsorozat. Magyarországon az RTLII 2013-ban kezdte vetíteni a sorozatot. Sajnos, a nézettsége nem volt túl jó, amit őszintén szólva nem is értek, mert véleményem szerint ez nem egy hétköznapi, hanem egy szintén nagyon izgalmas, akciódús jelenetekkel teli és rejtélyekkel megtűzdelt sorozat. Nagy hangsúlyt fektet a terrorizmusra az összes évadon keresztül. Sajnos, Claire Danes kijelentette, hogy a 8. évad után kiszáll a sorozatból, mert belefáradt. Nem is csodálom, hiszen egy bipoláris zavarban küzdő legtehetségesebb CIA-elemzőt nem lehet egyszerű eljátszani. Lehet nem is baj. Vannak sorozatok, amelyeket nem kell a végtelenségig húzni.

A többszörösen díjnyertes amerikai sorozat úgy kezdődik, hogy Nicholas Brody (Damian Lewis) iraki szolgálata idején az ellenség fogságába esik, azonban egy sikeres mentőakcióban kiszabadítják, így 8 év elteltével hazatérhet feleségéhez és gyermekeihez. Eltűnése és váratlan visszatérése szinte sokkolja családját. Felesége új társra talált, gyermekei pedig alig emlékeznek rá. Az őrmestert a fogság rendkívül megviselte, de nem tudni pontosan, mi történt vele. Úgy tűnik, sok titkolnivalója van és egyáltalán nem segítőkész. A megszállott és rögeszmés CIA-elemző, Carrie Anderson (Claire Danes) frissiben szabadult és hősként tisztelt Brodyt árulónak bélyegzi, és mindent elkövet, hogy bebizonyítsa Brody a belső ellenség.

A további évadokban csak még jobban fokozódik az izgalom, és Carrie Anderson továbbra is tökéletesen adja a szerepét. Hihetetlenül izgalmas, és egyben félelmetes is betekinteni az iszlám vallásba, a terrorizmus veszélyeibe, annak megakadályozásába, de ez ne tántorítson el senkit, mert nagyon sokat tanulhatunk belőle. Úgyhogy ne ássátok el, hanem kezdjétek el nézni, mert (és csak ismételni tudom magam) megéri! 😉

El is érkeztünk a végére. Remélem tetszett, és találtatok köztük olyat, amelyik felkeltette az érdeklődéseteket. Örülnék, ha megosztanátok velem Ti is, hogy nektek, melyek a kedvenc sorozataitok! Emellett ajánlásokat is szívesen fogadok bármelyik kategóriában! 😛 

 

Forrás: Wikipédia, Port.hu

0 0 Értékelések
Bejegyzés értékelése
4
0
Szeretnéd megosztani a gondolataidat? Kérlek, szólj hozzá!x