Figyelem! Ez nem egy könyvértékelős blogbejegyzés. Amennyiben erre számítottál, kérlek, keress rá a többi blogger körében, biztosan találsz róla különféle értékeléseket, elemzéseket! 🙂
2019, Kolibri – ifjúsági fantasy
Én, aki nem vagyok a fantasy műfaj nagy rajongója, félve vettem kezembe ezt a könyvet. Mikor elkezdte mindenki ezt olvasni és hajtogatni, hogy mennyire jó ez a könyv, azt gondoltam: “Jól van már, elég lesz. Felfogta mindenki. Esetleg lehetne másról is beszélni, mint a fantasy?” Most valószínűleg sokan a nyakamnak ugranátok, hiszen az olvasók többsége rajongója a fantasynak, de ne tegyétek! Nem zárkózom el teljesen előle, mert például a vámpírokat mindig is bírtam, a szellemek sem állnak távol tőlem, Harry Potter pedig mindig a szívem csücske marad. De a kicsit komolyabb, erősebb fantasy, amelyekben ilyen-olyan különféle furcsábbnál furcsább lények szerepelnek, az nekem már egy kicsit sok. Az olyanokat jobb szeretem film/sorozat formájában nézni, mert ehhez nekem a képzelőerőm eléggé gyengécske. Nekem kell, hogy valaki helyettem a szemem elé tárja ezeket a szereplőket és helyszíneket. Igazából nálam az elmúlt évek során J.R.Ward: Fekete Tőr Testvériség c. sorozat vitte az egyetlen pálmát, de a legutóbbi olvasásom óta ez megváltozott. De kezdjük az elején!
Nagyon sok könyves csoportban benne vagyok, a magyar Booktuberek többségét követem, és nézem a videóikat napi szinten. Bevallom, vannak napok, amikor az idegeimre mennek, mert állandóan ugyanazokról a könyvekről beszélnek mindannyian, vagy éppenséggel ugyanarról a műfajról, a fantasyról. Sose értettem, hogy miért vannak ennyire oda érte, és mindig kérdezem magamtól: ” Más jellegű, komolyabb könyveket nem is olvasnak? Mi ennyire jó ezekben a könyvekben? Hiszen a fantasy, ahogy a nevében is szerepel, nem szól másról, mint a képzeletünk szüleményeiről. Mintha álomvilágban élne mindenki. Hol marad a valóvilág?” Ha ez nem lenne elég, ott van a nővérem, akit próbálok rábeszélni mindig komolyabbnál komolyabb könyvekre, amit elég nehéz, mert ő is a fantasyt részesíti előnyben. Persze, ez fordítva is igaz, és ő meg mindig a komoly, sötét és zord valóságból próbál kirángatni engem. Eddig nem hagytam magam. Hébe-hóba próbálkoztam könyvekkel, de a legtöbbet viszonylag hamar félbehagytam. Szóval, mivel elég sokat találkoztam Stephanie Garber: Caraval c. könyvével videókban, posztokban és lényegében mindenhol, nagyjából már a történetet is vágtam nagy vonalakban, hogy miről szól, úgy döntöttem, hogy igenis és kilépek a komfortzónámból és megpróbálkozom vele. Gyerekek! Az első 30 oldal meggyőzött és onnantól már nem volt megállás!!! A helyszínek varázslatosak, a szereplők szerethetők, érdekesek és izgalmasak, a történet maga pedig titokzatos, kifürkészhetetlen, és csodálatos! És bár 15 éves kortól ajánlott, én 28 éves fejjel is tudtam ugyanúgy élvezni, mint egy tinédzser. Mikor a nővérem meglátta molyon bejelölve, hogy mit olvasok, sokkot kapott. Invitáltam is egy közös olvasásra, amelynek végül az lett a vége, hogy én egy nap alatt elolvastam, ő pedig..hát..kicsit később. Igaza volt, mikor közölte, hogy ez így nem teljesen közös olvasás, de mit csináljak, ha annyira jó volt, hogy abba se bírtam hagyni az olvasását?! Ezt, főleg Ti könyvmolyok bizonyosan megértitek. 🙂
Forrás: Pinterest – Gina Hilton képe
Tehát, miután az elmúlt időszakban annyit hallottam ezekről a fantasy könyvekről, valami megváltozott bennem (lehet, hogy csak a pszichológia hatására), egyszer csak elkezdtem felfigyelni bizonyos könyvekre, és már nem mérhetetlen dühvel, hanem egyre nagyobb érdeklődéssel és elfogadással hallgattam a könyvajánlókat. Nem akartam már kilógni a sorból, és kezdtem már rosszul is érezni magam amiatt, hogy mégis hogyan utálhatok ennyire valamit, amit igazából nem is ismerek. Ez mondjuk, több dologgal kapcsolatban is vall rám, de higgyétek el, próbálkozom leszokni róla és belekóstolni dolgokba. Legfeljebb, ha nem ízlik, kiköpöm.
Nem tudom, végül miért pont erre a könyvre esett a választásom, de örültem neki. Kellemes csalódással töltött el az olvasása, és arra jutottam, hogy ez tipikusan egy olyan történet, amelynek szerintem baromi ütősre sikeredne a megfilmesítése. Kíváncsi lennék, hogyan oldanák meg, és természetesen a szereplőválogatásra is. Hiszen, mint tudjuk, a megfelelő színészgárda kiválasztása kulcsfontosságú. Természetesen a 2. részét is el fogom olvasni a sorozatnak (ami, most még egy kicsit várat magára, mert ettől függetlenül így egyszerre azért nekem ez kicsit sok volt most) és nem tudom, még hány ilyen jellegű könyv fog a kezembe kerülni, de egy bizonyos: Nem adom fel! 😉
A következő kiszemeltem: Robert McCammon: Egy fiú élete. Ti olvastátok már?
Ha van kedvetek, osszátok meg velem a véleményeteket mind a két könyvről!
Ezen kívül hozzászólásban írjátok meg nekem, Ti melyik műfajjal álltok hadilábon? Ti, hogy léptek ki a komfortzónátokból?
Megköszönöm, ha alább tetszés szerint csillagozással értékelitek a bejegyzést!