XXI. Század, 2021
Októberben Sally Rooney: Hová lettél, szép világ legújabb megjelent regénye volt az, amely nem hagyott nyugodni. A megjelenését követően (még most is) mindenhol szembe találtam magam vele, és annyira beleégette magát az agyamba, hogy végül kénytelen voltam elmenni az egyik Libri-be és megvásárolni magamnak. Mikor a kezembe vettem először és megtapintottam a borítóját, elbizonytalanodtam. Mégsem voltam biztos benne, hogy nekem ezt meg kellene vennem. Mégis, egy kis huzavona (1 órával később 😆 ) után úgy döntöttem, hogy nekem ezt mindenképp el kell olvasnom és a lehető leghamarabb. Másnap bele is kezdtem.
Sally Rooney a XXI. Század kiadó gondozásában magyarul megjelent könyvei közül eddig csak a Baráti beszélgetéseket olvastam, a Normális emberekből pedig végül a belőle készült sorozatot néztem meg. Mind a könyv, mind a sorozat teljesen lázba hozott. Őszinte, nyers, mégis megnyerő stílus és elemi természetesség jellemzi az írónő történeteit. Sokaknak vált a kedvenc szerzőjévé ezzel a “furcsa” kifejezésmódjával. Ahhoz képest, hogy nem most olvastam először tőle, kellett egy kis idő mire megszoktam az írásmódját. Én jobban kedvelem azokat a szövegeket, amelyek kevesebb leírással és inkább több párbeszéddel vannak megtoldva. Márpedig az írónő írásait a “mindent ledarálok egyben“ stílus jellemzi. Nekem egy kicsit olyan, mintha egyszerre mindent meg akarna osztani az olvasóval, ami akkor és ott épp foglalkoztatja. Persze, így is van értelme mondandójának, de aki el van szokva ettől, annak kicsit kesze-kuszának és nehezen emészthetővé válhat az olvasmány. Nekem is kellett 20-30 oldal mire belerázódtam. Történeteinek szereplői összességében egyszerű emberek, akiknek ugyanazokkal a magánéleti, társadalmi és kulturális problémákkal kell megküzdeniük az életükben, mint mindenki másnak. Azonban, én úgy hiszem, az adta meg neki a sikert, hogy komoly és komplex regényeket ír. Ezeknek az irományoknak az a különlegessége, hogy míg a legtöbb regénynél tudjuk, hogyan fognak lezajlani az események, addig Sally Rooney könyveinél nem.
Jelen kötetében szereplői 30 év körüli felnőtt emberek (Alice – sikeres írónő, és összeismerkedik Felixszel, aki raktári munkás, Eileen – szövegszerkesztő, aki “se veled, se nélküled” kapcsolatban van Simonnal, aki szintén sikeres a munkahelyén), akik nincsenek megelégedve az életükkel, mindegy, hogy sikeresnek tekinti-e az életét vagy sem. Bizonytalanok a földi lét értelmével kapcsolatban, és ennek oka a világban jelenleg zajló események. Alice és Eileen régóta barátnők, sokat e-maileznek egymással és mindketten mély érzelmi válságban szenvednek. Magánjellegű levelezéseik során, a munkahelyi, családi, és sexuális problémákkal kapcsolatos vívódásaik mellett a világ aktuális problémáiról is filozofálgatnak. Ezáltal elmondható, hogy nagyrészt depresszív a könyv hangulata, ellenben nagyon elgondolkodtató.
,,A jelen ma már nem folyamatos. Mindennap, de még minden napnak minden órája is leváltja és idejét múlttá teszi a korábbi időt, életünk eseményei csupán a hírtartalmak folyamatosan frissített idővonalához viszonyítva kapnak értelmet.”
Elmondják a gondolataikat és felvetéseiket a klímaváltozásról, politizálnak, szóba kerül a vallás, a művészet, a szegénység, még a nemiség kérdése is. Az, hogy milyen hatással van a közösségi média az emberekre. Lényegében minden olyan jelenség, amelyek miatt jelentősen megváltozott a modern kor szemlélete, viselkedése, hozzáállása, és ami miatt felmerül bennünk a kérdés: ,,Hová lettél, szép világ?” A mű olvasása során többször olyan érzésem volt, mintha az írónő életének egy darabkájába engedne betekintést. Naplószerűnek hatott, majd az utolsó oldalak elolvasása után, kiderült, hogy nem véletlenül, mivel a szerző a saját életéből merített. A cím az 1788-ban Friedrich Schiller költő által megírt Görögország istenei c. következő versrészletéből idéz:
,,Hová lettél, szép világ? Természet,
jönne vissza bár virágkorod!
Ah! nem őrzi már, csupán az ének
mesés tündérországa nyomod.
Kihaltak és szomorúk a rétek,
Istent szemem sehol nem talál.
Ah: a régi, életteli képnek
nem maradt, csak árnya már.”
Ez a több, mint 200 éve íródott vers teljesen aktuálissá vált ma is, mikor is a Föld jelenlegi helyzete, legalábbis az emberiség felé nem épp a legrózsásabb. Az elmúlt két évben a korlátozások miatt az embereknek igen nehéz és súlyos kérdéseken kellett elgondolkodniuk. Sokan elkezdtek másképp tekinteni nem csak önmagukra hanem a környezetükre is. Remélhetőleg pozitív irányba, de az biztos, hogy sokan összezavarodtak, hiszen hirtelen tengernyi ideje lett a többségnek, lehetőségük volt belassulni és észrevenni a körülöttük zajló folyamatokat, eseményeket. Ezzel szintén sok író volt így, és ezzel a könyvével Sally Rooney is bebizonyította, hogy ő is közéjük tartozik. Kiírta magából a világ zavarodottságát, feltette a legfőbb kérdést, azt, ami ebben az elmúlt két évben a legtöbb emberben felvetődött: Mégis, mi értelme? És bár elég lehangoló ezt olvasni, mégis a könyv végére érve megkapjuk a választ, és egy kis reménysugár kezd el tündökölni a lapok sorai közt. Érdemes elolvasni!