Pápá 2019! – Jó, hogy itt voltál!

Sziasztok!

2019 a változás éve volt, nagy meglepetéseket és kihívásokat tartogatott számomra. Ebben az évben nehezebbnél nehezebb döntéseket kellett meghoznom az életemben. Döntenem kellett, hogy a szükségtelen jót vagy a szükséges rosszat válasszam. Emelett kicsit jobban megismertem magam, és úgy éreztem, valami még hiányzik az életemből. Ez a valami a blogolás volt. Én csak annyit tudtam, hogy ülök otthon, olvasgatom a könyveimet, és közben annyi gondolat és érzés kavarog bennem velük kapcsolatban, amelyeket valahogy ki szerettem volna adni magamból, megosztani másokkal is, hátha…igen. Mit is? Nem tudom. Nem tudom, mit adok ezzel másoknak, de remélem, adok. Márciusban csatlakozhattam a Könyvfalók Kultúrális Blogmagazin csapatához, amely egy mérföldkővé vált az életemben. Segített abban, hogy félretegyem a félelmeimet. Merjek lépni és kipróbálni magam valami olyan dologban, aminek sose gondoltam volna, hogy én is tagja leszek, és végül szerves részévé fog válni az életemnek. Májusban indítottam el a saját blogomat. Azóta több százan néztétek meg a bejegyzéseimet, támogattatok engem, és remélem a 2020-as évben is velem tartotok.

2019-ben olyan lehetőségem adódott, amely által nagyon sok időm szabadult fel olvasás szempontjából, és ezt kellően próbáltam is kihasználni. Életemben nem olvastam egy éven keresztül annyi könyvet, mint most. Személy szerint engem nem érdekelnek a számok, sokkal inkább az, hogy ha egy mód van rá, akkor jobbnál jobb könyveket ismerhessek meg. Hála a jó íróknak, nagyon kevés olyan könyvet sikerült kiválasztanom, amelyekkel nem találtuk meg a közös hangot. Viszont, ha nem érnének csalódások, milyen unalmas is lenne!? 😛

Nézzük, mit sikerült alkotni 2019-ben!

Öss. elolvasott könyvek száma: 105 db 

Össz. elolvasott oldalak száma: 35 539

Össz. félbehagyott könyvek száma: 15 

2019 Kedvencei:

Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

Amy Harmon: Arctalan szerelem

Ákody Zsuzsa: Lélekrablók

B. N. Toler: Lélekvesztők

Alessandro Baricco: Selyem

Patricia Gibney: A hiányzók

Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak

J.D.Barker: A negyedik majom

Csernovszki-Nagy Alexandra: Lina múltja

Az év legnagyobb csalódásai:

Rados Virág: Bipoláris

J.RWard: A bourbon királyai

R.Kelényi Angelika: Mennyei bűnök

Tomor Anita: Sugar Daddy

Liz Nugent: Mit tettél Olivér?

Anne Cathrine Bomann: Agathe

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Mucha Dorka: Puncs

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Az év legnagyobb meglepetései:

Monique Schwitter: Egyik a másikban

Szurovecz Kitti: A sokszívű

Elyn Vee N.: F$ck ​you, Hunter! – Cseszd meg, Hunter! (Dirty Souls – Piszkos lelkek 1.)

Dorothy Eden: Az amerikai örökösnő

2020-ra megígértem magamnak, hogy akkor fogok blogolni, amikor tényleg van is mondanivalóm, mivel az utóbbi időben engem is beszippantott ez a nagy ,,feleljünk meg mindenkinek” világ, ahol egy idő után úgy éreztem, hogy nekem is kötelességem mindig mindent elolvasni, írni róla, részt venni benne. De rá kellett döbbennem, hogy ez így nem jó, hiszen, ha azt érzem, hogy végig rajtam ül valaki és addig nem enged, amíg meg nem csinálom azt a valamit, akkor az egésztől elmegy a kedvem és az írásom rovására is megy. Ezt nem szeretném ismét megélni, úgyhogy nem ígérem Nektek, hogy minden héten születni fog egy bejegyzés, de remélem, akik szeretik a bejegyzéseimet, megértik.

Boldog és Olvasásban Gazdag Új Évet Kívánok Mindenkinek! 😎

0 0 Értékelések
Bejegyzés értékelése
0
Szeretnéd megosztani a gondolataidat? Kérlek, szólj hozzá!x