2018; 2021, Twister Media

Úgy érzem, nagy fába vágtam a fejszémet, amikor elvállaltam, hogy véleményt írok az Eastern-ről.

Azon gondolkodtam olvasás közben, hogy mit is írhatna, hogyan fogalmazhatná meg egy olyan olvasó erről a könyvről a véleményét, ha még soha nem olvasott ehhez foghatót? Én pontosan ilyen olvasó vagyok, aki inkább a való világban zajló valós történeteket érzi magáénak. Ettől függetlenül régóta birizgálta már a fantáziámat ez a könyv, mivel próbálok alkalomadtán kilépni a komfortzónámból. Legfőképp a borítója volt az, ami megfogott. Vagánynak éreztem. Mégis, sokáig nem is foglalkoztam vele, gondoltam, majd egyszer valamikor, talán elolvasom. Viszont a sors úgy intézte, hogy minél hamarabb tegyem ezt meg, mert nemrég lehetőségem adódott, hogy megkapjam recenziós példányként, amit nagyon szépen köszönök [bekezdés]-díjas Martin Kay írónak. Ezáltal egy teljesen számomra mondhatni ismeretlen és elég kusza világba kaphattam betekintést. 😯 

Nem mondanám azt, hogy nem tetszett (az erős túlzás lenne), inkább úgy fogalmaznék, hogy furcsa volt számomra. Nagyon-nagyon furcsa.

Az elején izgatottan álltam neki az olvasásnak. Az első fejezetek kifejezetten lendületesen vittek magukkal, aztán hirtelen be kellett lassítanom olvasás közben, hogy követni tudjam az eseményeket, a szereplőket. Persze, még nem olvastam a sorozat folytatását, így nem tudhatom, hogy pontosan miért lett ilyen hurrikánszerű módon megoldva a cselekmény. Nem tudtam eldönteni, hogy pontosan ki a célcsoport, mivel akció-akció egymás hegyén-hátán, miközben az érzelmekre is erős hangsúlyt fektetett az író. A szöveg stílusa sem a legegyszerűbb. Az biztos, hogy az író kellő szókinccsel rendelkezik, mert voltak köztük olyan szavak, amelyeket még én sem értettem felnőtt létemre, nemhogy a fiatalok, de unalmasnak és egyszerűnek semmiképp sem mondanám. Inkább a párbeszédeknél húztam fel néhol a szemöldököm. 

Viszont azon olvasók, akik tapasztaltabbak az efféle stílusú könyvek terén, talán jobban meg tudnák magyarázni számomra ezeket a furcsaságokat. Nekem személy szerint SOK volt ez, hogy az egyik pillanatban még a sivatagban lovaglunk főszereplőinkkel, a másikban meg már egy hatalmas acélból épült gyilkológép elől rohanunk, a következőben pedig már valaki belemászik a fejünkbe. De közben meg hiába a sok gyilkolás és halál, azért a humor is kellően szerepet kap, amelyet én mindig értékelek egy könyvben. Emiatt is jutott eszembe a Vadiúj vadnyugat c. film, amit viszont nagyon szeretek, úgyhogy összességében kettős érzéseim vannak az egész könyvvel kapcsolatban. 🙄 

Ámde nem mehetek el amellett, hogy nagyon nehéz lehet egy ilyen világot megalkotni és ennyi különféle stílust egybegyúrni. Főleg első könyvnek egy ilyet megalkotni? Én csakis gratulálni tudok. Hiszen ez a regény nemcsak egyszerű ifjúsági-fantasy. Az író egy kötetbe sűrítette a western, az utópia, a sci-fi, a manga műfaját egy posztapokaliptikus világban. Egy olyan világban, ahol a politika is számottevő, és mint mindenhol a világban, ez a problémák legfőbb okozója. Kicsit olyan, mintha 5-6 különböző regényt írt volna Martin Kay, amelyeket végül összefésült, és így lett belőle egy kerek egész.

Különleges az is, hogy egy 20 éves vöröshajú lány, Yuko a kötet elsőszámú japán származású főszereplője, viszont egyértelműen ő a legizgalmasabb is. Yuko, aki cowboykalapban, kezében egy pisztollyal és egy késsel – oh, bocsánat – tehát egy katanával az oldalán izgalmas és kalandos, de annál veszélyesebb életet él. Fűti a hírhedt zsoldosvezér, Corben elleni bosszúja. Ám nem ő az egyetlen. Ugyanis Yuko útját keresztezi Vajk, nővére Saori exbarátja. A bosszúálló útjukat végül együtt teszik meg, ahol is sok már lelkük mélyére elásott titkokra derül fény. Természetesen ez nem megy olyan egyszerűen, útjuk során rengeteg ellenség és rosszakaró akarja a vesztüket, akikkel akár gondolkodás nélkül is felveszik a harcot.

A cselekménybe nem szívesen mennék bele jobban, de annyit elárulok, hogy a történet végén egy olyan csavar várja az olvasót, amely után szíve szerint azonnal nyúlna a a folytatásért! Én is biztosan el fogom olvasni a 2. részt, a Titkok útvesztőjét, és remélem, hogy kevesebb akciót, több lelki és érzelmi impulzust fogok kapni tőle.

Az biztos, hogy talán túlzottan is zavaros lehet egyes olvasóknak, de pont eme “nehézségek” miatt tökéletes megoldásnak találtam, hogy a Megyeri Manó által készített illusztrációkkal nem csak dobott az olvasási élményen, de segítette is az olvasást, hiszen akinek nem olyan jó a képzelőereje, annak ez hatalmas élményt adhat. Külön dicséretet érdemel, mert ezek a rajzok szenzációsak. Imádtam, egytől egyig! ♥

Köszönöm ezt a különös élményt! Mert néha ilyen is kell!

Úgyhogy csak bátran, kedves Olvasók! Lépjetek ki Ti is a komfortzónátokból! Mert megéri! 😉