Nem bírtam magammal! (2019.május)

Libri akció…hát igen…mit is mondhatnék? Nehéz ellenállni néha a 70-80%-os leárazásoknak, főleg, ha benne van a kívánságlistás könyveid közül is néhány darab 😆 

Mentségemre szóljon: Szülinapom van a hónapban, úgyhogy mikor vegyen az ember magának egy kis meglepit, ha nem ilyenkor?! 🙄 

 

Animus, 2015 - kortárs
A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót. A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner. A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el.
« ‹ of 10 › »

 

Te olvastad már valamelyiket közülük? Ha van kedved, oszd meg velem a véleményed! Szívesen elolvasnám, hogy Te miképp vélekedsz róla. 😉 

0 0 Értékelések
Bejegyzés értékelése
0
Szeretnéd megosztani a gondolataidat? Kérlek, szólj hozzá!x