“Könyvhalmozó” lettem!

Egyik nap a párommal szóba került, hogy 2020-ban sok könyvet sikerült elolvasnom. Mire ő megkérdezte: ,,Ebből hányról írtál bejegyzést?” Ez volt az a kérdés, amire lesütött szemekkel csak annyit tudtam mondani, hogy nem sokról, de sok olyan van, amiről szívesen írnék, csak nem tudok. Az előző bejegyzésemben már felsoroltam párat közülük Nektek. Ezek azok a könyvek, amelyekről már többször is megpróbáltam értékelést vagy ajánlást írni, és egyszerűen nem ment. Nem emlékeztem teljesen a történetre, csak részletekre. A birtokomban volt az érzés, amit kiváltott belőlem a könyv, mégsem tudtam megfogalmazni. A párom megkérdezte, hogy ennek mi az oka? A válasz zsigerből jött: ,,Annyi információ kavarog a fejemben, hogy nem megy.” Ezután elkezdtük átbeszélni ennek az okát, és rávilágított arra, hogy brutális mennyiségű könyvet olvasok, amelyek igazán nem is érdekelnek. Hiszen, ha érdekelnének, akkor kellő időt szánnék az elolvasásukra, teljesen rájuk koncentrálnék, jól megrágnék magamban minden egyes szót és kijegyzetelném magamnak azokat az információkat, gondolatokat, amelyeket a későbbiekben fel is tudnék használni a bejegyzés megírása során. Ellenben a tavalyi évem olvasmányai közül, amelyeknél ez megtörtént, elég csekély számú. Belegondoltam, hogy általában az volt a legfontosabb, hogy minél gyorsabban eljussak a könyv végére, mert akkor már kezdhetem is a következőt, és így akár 10 könyvet is elolvashatok az adott hónapban. Egy idő után a mennyiség lett a fontos és nem a minőség. Ennek főképp az lehet az oka, hogy a mai világban ez már mindenhol jelen van. Addig nyomják le a torkodon, hogy a számok a fontosak, amíg már magad is elhiszed. Pedig ez egyáltalán nem így van.

Lényegében rájöttem, hogy könyvhalmozó vagyok. Itt most sokan azt fogjátok gondolni magatokban, hogy: ,,Ez nem baj. Én is az vagyok. Hiszen annyi jó könyv van, és engem mindegyik érdekel.”  Én is pontosan ezt gondoltam. Viszont rá kellett döbbennem, hogy ez csak részben igaz. Biztosan megvan az oka annak, hogy bizonyos könyvek a várólistámra kerültek, csakhogy nem mindegy, hogy milyen okból:

  • Azért került a listámra, mert “már a csapból is ez folyik, és ha már ilyen sokan olvassák, akkor én is elolvasom” indokkal?
  • Vagy azért, mert “valaki ajánlotta, és nekem biztosan tetszene” indokkal?
  • Csak azért, mert megtetszett a borítója?
  • Esetleg azért, mert lelkiismeretfurdalásod van, hogy még nem olvastad?
  • Vagy azért, mert tényleg érdekel is az a könyv?

 

Aztán valamelyik nap néztem OlvaZsófi Várólista takarítás videóját Youtube-on, amelyben elkezdte a várólistáját átnézni és tudtam, hogy nekem is ezt kell tennem. Így hát leültem a gépem elé, megnyitottam a várólistámat és elkezdtem átnézni 365 db könyvet. Soknak tűnik? Nézőpont kérdése. 😆 Szóval egyesével szépen elkezdtem átnézni őket. Mindegyiknek elolvastam újra a fülszövegét, egyes könyveknél elolvastam pár értékelést, feltettem magamnak a fenti kérdéseket, és sok olyan volt, amelyeknél első ránézésre tudtam, hogy ez engem már nem érdekel, vagy igazán soha nem is érdekelt. Nagyon megdöbbentem, mennyi olyan könyv volt, amelyeket azért töröltem, mert már annyiszor hallottam a róluk szóló értékeléseket, hogy nagyjából már megismertem az egész történetet. Így számomra már érdektelenné váltak. Sikerült 325-re levinnem ezt a számot. Természetesen ezeken felül még van 53 db kívánságlistás könyvem, viszont azokból vásárlásoknál szoktam szelektálni. Mindig állítok köztük fontossági sorrendet, így egy idő után azért ezek a könyvek cserélődnek. Az online vásárlásokról ne is beszéljünk! Ezen is változtatnom kell, mert néha képes vagyok 5 db  kívánságlistás könyv helyett  15 db “életemben nem hallottam róla” könyvet vásárolni. 🙄

A másik hatalmas problémám az volt – amelynek általában olvasási válság lett a vége -, hogy sokszor nem tudtam eldönteni, melyik legyen a következő olvasmányom. Ehhez szintén hozzátartozott az, hogy temérdek olyan könyv szerepelt a listámon, amelyeknek úgy valójában nem is kellett volna rajta lenniük. Sok-sok könyvbe belekezdtem, elolvastam akár már a könyv felét is, mire feleszméltem, hogy ez engem nem köt le. Többször is előfordult, hogy esténként 4-5 könyvbe is belekezdtem, ami számomra időpocsékolás volt. Mennyivel jobb lett volna, ha célirányosan választok ki egy olyat, amelyben 100%-ig biztos vagyok, hogy el szeretném olvasni! Hát nem? De!

Viszont, ha már szóba hoztam az időpocsékolást, akkor már erről is ejtenék néhány szót, mert ez is hozzátartozik a “betegségemhez”. Feljebb feltettem a kérdést, hogy azért kerül-e egy könyv a várólistámra, mert már a csapból is az folyik?! A válaszom: IGEN. Nagyon sok könyves csoportban és fórumon is jelen vagyok, így nap mint nap számtalan könyvvel találom szemben magam. Sok esetben ugyanazokkal – ami részben szintén időpocsékolás. Órákat szeretek elmolyolgatni és elidőzni a neten ezeket a könyves bejegyzéseket, híreket és karcokat olvasgatva. Bár, moly-on többször előfordult, hogy órákig néztem mások nem könyves karcait is, és mert nem szűrtem előfordult, hogy egy nap akár 15-ször is feldobta. Összesen kb. 450 friss olvasgatásával indítottam vagy zártam le a napot. Emellett természetesen még ott van a többi közösségi oldal…szóval, no komment. 😯 Hihetetlen, mennyire veszélyesek ezek az oldalak. Az ember teljesen függővé válik, és egy idő után már nem is tudatosul benne, hogy mennyi felesleges információra és ingerre pazarolja el az idejét. Ennyi idő alatt már egy könyvet is elolvashatna vagy egy nyelvet is megtanulhatna az ember. Miután rádöbbentem, hogy nem csak könyvhalmozó, hanem még telefonfüggő is lettem, úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy 2021-ben változtassak. Itt főleg a moly.hu oldal került előtérbe (a többi alkalmazást már nem használom napi 10 percnél tovább), elkezdtem szűrni a frisseim között azokat a szempontokat, amelyek igazán érdekelnek, és számomra fontos információkat tudnak nyújtani. Így egy nap már csak kb. 50-100 körüli a frisseimnek a száma, amelyet 10 perc alatt szintén végig lehet görgetni. Emellett természetesen, ha valami más érdekelne, még mindig külön rá tudok keresni, de a lényeg, hogy ne csak céltalanul a semmibe görgessek valami olyan után kutatva több órán keresztül, amiről azt se tudom mi az.

Összességében azt szerettem volna bemutatni Nektek, hogy az ember egy pillanat alatt függővé tud válni, bármiről legyen is szó, és hogy ez mennyire le tudja téríteni az útjáról. Teljesen elindul egy másik irányba, és a végén már annyira összekuszálódik minden, hogy lényegében hasznavehetetlenné válik. Úgy döntöttem, hogy az időm nagy részét olyan dolgokkal fogom eltölteni, amelyek által több lehetek. Megpróbálom jobban beosztani az időmet és az oldalon is több értékelést és ajánlást írni olyan könyvekről, amelyek szerintem meg is érdemelnék. Hozzátartozik ehhez az újraolvasás is, hiszen mint említettem, sok olyan könyv van, amelyeket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Remélem, érdekesnek találtátok a bejegyzést, és sikerült kicsit motiválni közületek azokat, akik hasonló cipőben járnak. 

Ha Te is magadra ismertél, kérlek, írd meg nekem kommentben! Amennyiben már voltál hasonló szituációban, kérlek, írd meg, Te minek a segítségével rángattad ki magad ebből a helyzetből!  😉 

0 0 Értékelések
Bejegyzés értékelése
7
0
Szeretnéd megosztani a gondolataidat? Kérlek, szólj hozzá!x