Csernovszki-Nagy Alexandra: Az írisz titka (Gyarmaty Karolina történetei 3.)

               NewLine, 2021

Csernovszki-Nagy Alexandra munkásságával 2019-ben találkoztam, amikor is megláttam a moly.hu oldalon egy könyv egyszerű, de nagyszerű borítóját és annak pozitív értékelését. Úgy vélem, a legtöbb könyvmoly tudja, milyen érzés, amikor egy pillanat alatt összekapcsolódik egy könyvvel és onnantól kezdve nem ereszti. Velem is ez történt az írónő első kötetével, mely a Lina múltjacímet viseli. Rögtön felkerestem Alexandrát, hogy szeretném megvásárolni a könyvét, és amennyiben nem bánja, írnék is róla a blogomon. Azóta minden egyes új megjelent kötetét olvastam, és mint a polcom egyik, ha nem legékesebb példányaira tekintek rájuk. Az írónő 19. században játszódó regényeiből sugárzik a kitartás, a remény, a bátorság és a szeretet. Én személy szerint főképp emiatt szerettem meg az írásait, mert amellett, hogy teljes kikapcsolódást nyújt, egyben előidézi bennem ezeket az érzéseket, és ezt mindig valahogy abban az időszakomban teszi, amikor a legnagyobb szükségem van rá. Ez a Gyarmaty Karolina történeteinek legújabb megjelent befejező kötetével, Az írisz titkával sem volt másképp, amely nemrég a NewLine kiadó gondozásában jelent meg. Lehetőségem adódott még megjelenés előtt előolvasni, amit nagyon szépen köszönök az írónőnek, mert a könyv befejezése után aludni sem bírtam – nem akartam, hogy vége legyen! Akkor még nem tudtam, milyen lesz a borító, de amikor megláttam, azt gondoltam: tökéletes. Tökéletesen tükrözi a történetet, Linát és az embernek szíve szerint kedve támadna visszautazni az időben. Egyszerűen káprázatos, és nagyon hálás vagyok, hogy rátaláltam erre a sorozatra. ♥

A sorozat második részében, az Antónia eltűnt című kötetében folytatódik Lina rejtélyekkel teli és izgalmas története, amelyben egy újabb nyomozás veszi kezdetét, ahol is két évvel később 1872-ben Kéthly Alíz felkeresi Gyarmaty Karolinát, hogy segítsen neki megtalálni a már régóta halottnak vélt nagynénjét, Antóniát. És bár egyre közelebb vagyunk a megoldáshoz, minden eddigi felmerült ködös kérdéseinkre csak a harmadik, befejező kötettel kapjuk meg a válaszainkat. Míg a 2. kötetben 1872-1873-ban haladunk Linával a folyamatosan előbukkanó titkok feltárásában, párhuzamosan tekintünk vissza 1868-ba, amikor is Lina borzalmakkal teli és bántalmazó férjével való kapcsolatába kapunk betekintést, addig Gyarmaty Karolina történetének 3. részében már 1 évvel később járunk mindkét vonalat tekintve.  Ezzel a megoldással, hogy az írónő két idősíkon mutatja be nekünk Lina jelenét és múltját, egyrészt segít jobban megérteni Lina belső érzelmi vívódásait, másrészt pedig megállás nélkül fokozza a feszültséget, és így egy pillanatra sem lankad az olvasó figyelme. Azon felül, hogy egy újabb, bravúros szövevényekkel, ámde kihívásokkal teli nyomozást követhetünk végig, Lina és Márton közt kibontakozó szenvedélyes, ám beteljesületlennek tűnő szerelmük is nagyobb hangsúlyt kap. Antónia rejtélyes eltűnésének kiderítése során sötét és fájdalmas titkokra derül fény, amelyekkel egyre több veszélyes kalandba bonyolódnak szereplőink. Emiatt temérdek cselszövés és ármánykodás lengi körül a regény cselekményét, és ezáltal csak még letehetetlenebbé válik az olvasó számára. A kifogástalan és aprólékos cselekmény kidolgozása által kiemelkedő és igazán érdekes, egyben figyelemfelkeltő szereplőkkel is megismerkedhetünk. Életük részletes bemutatásával és a rájuk legjellemzőbb tulajdonságaikkal egy olyan pluszt ad hozzá az írónő, amellyel sokkal személyesebbé és színesebbé válik az olvasási élmény. Nők és férfiak különböző életaspektusait ismerhetjük meg, amelyek hozzásegítenek a homályokkal teli történések megértésében.

Mégis, az érzés, amely a sorozat olvasása közben végigkísér minket: a remény. Remény arra, hogy az ember jobbá válhasson, hogy az ember elengedje a múltját, hogy újra elkezdjen pislákolni benne a szerelem utáni vágy lángja, és hogy erősebbé váljon. Én legalábbis ezt éreztem, és úgy gondolom, hogy talán ez a legfontosabb, hiszen, ha nincs remény, akkor mondhatni semmink sincs. Ezért szeretem Csernovszki-Nagy Alexandra könyveit, mert valami olyan pluszt ad hozzá az emberhez egy romantikus-történelmi krimin keresztül, amelyre nem is számít az olvasó. Az írisz titka megkapta a tökéletes befejezést. Egy olyan lezárást, amelyben lehull a lepel mindenről és mindenkiről, mivel senki és semmi sem az, aminek látszik. Az írónő ismételten egy hatalmasat alkotott 630 oldalban. Számomra az egész sorozat letehetetlen volt, és kicsit fáj a szívem, hogy a végére értünk Gyarmaty Karolina történeteinek. Azt éreztem: Bárcsak ott lettem volna, bárcsak akkor éltem volna, és bárcsak ne ért volna véget, Lina! 

EGY IZGALMAKKAL ÉS ÉRZELMEKKEL TELI KÖNYVET OLVASHATTAM! KÖSZÖNÖM SZÉPEN AZ ÍRÓNŐNEK EZT A CSODÁLATOS UTAZÁST, ÉS REMÉLEM, HAMAROSAN EGY ÚJABB KIVÉTELES TÖRTÉNETTEL ÉS SZEREPLŐVEL ÖRVENDEZTET MEG MINKET, OLVASÓKAT! 

,,Oh, Lina és Márton! Örökre a szívembe zártalak Titeket!”♥♥♥

5 1 Értékelés
Bejegyzés értékelése
0
Szeretnéd megosztani a gondolataidat? Kérlek, szólj hozzá!x