3+1 ThrillerAjánló

Az utóbbi időben azon gondolkodtam, hogy melyek azok a műfajok, amelyek nem feltétlenül tudatosan, de mindig a kezem ügyébe kerülnek. Sok bejegyzés készült mostanában inkább a romantikus kategóriából, legyen az történelmi-romantikus vagy erotikus-romantikus. Nagy részt azért, mert egy jó romantikus könyv mindig ki tud zökkenteni a valóságból, emellett nagyon jól ki tud bontakozni az álmodozó csitri énem. Az az énem, aki egykor még hitt abban, hogy a szerelem és a romantika nélkül nem világ a világ, és aki őszintén ki merte mondani, ha tetszett neki valaki. Ez persze volt, hogy nem féltétlenül jól sült el. Mások (velem ellentétben) úgy gondolták, ez inkább cikis dolog. (Elég éretlen természetre utal. Mindegy is!) Jó! Valamilyen szinten még mindig úgy gondolom, hogy ki kell nyilvánítanunk a szeretteink iránt a szeretetünket, de felnőtt fejjel már azért az ember elővigyázatosabb. Hova is akartam ezzel kilyukadni? Ja igen! Az általam legkedveltebb műfajokhoz. Szóval, ahogy ezen gondolkodtam, segítségemül szolgált az olvasmánylistám, és ismét rá kellett döbbennem, hogy ami számomra elengedhetetlen és szinte minden hónapban olvasok egyet belőle (ha nem többet 😛 ), az a thriller. Jobbnál jobb és különböző tematikával rendelkező thrillerekkel találhatja magát szembe az olvasó. (Thriller jelentése: borzongató.) Az esetek többségében egy jó krimi mellé társítják ezt a címkét, de hátborzongató lehet egy lélektani regény, egy horror vagy akár egy romantikus regény is. Az elmúlt pár hónapban egyre több igazán kiemelkedő thrillerre sikerült rátalálnom és elolvasnom, így ezekből szeretnék Nektek 3+1-et ajánlani, hátha Ti is vágytok egy kis borzongásra! 😎 

1. Rena Olsen: Egy szót se szólj!

           XXI. Század, 2017

Ez a könyv nagyon nagy meglepetést okozott. A borító alapján számítottam rá, hogy jó lesz, de hogy ennyire magával fog ragadni, arra nem. Az olvasók körében igen megosztó, én végül a “Tetszett” tábort erősítem. A történet röviden (NEM SPOILERESEN! Isten ments!): Clara Lawson boldogan éli mindennapjait a szerető férjével és gyerekeivel, amikor is az egyik pillanatban fegyveresek rohanják meg az otthonát és elhurcolják a férjét, akinek az utolsó szavai hozzá: ,,Ne mondj nekik semmit!” Ebben a regényben olyan súlyos lelki traumákról olvashatunk, amelyeknek okozója a prostitúció, és központjában a nemzetközi gyermekkereskedelem áll.  Olvastam már pár hasonló könyvet, de Rena Olsen pszichológiai thrillerében egy olyan szemszögből bontakozik ki a cselekmény, amely nem éppen a megszokott. Itt nem az elkövető mesél nekünk, hanem annak a felesége. Így felvetődik a  kérdés: mi van akkor, ha minden, amit ő életében normálisnak gondolt, valójában nem az? Engem teljesen magával vitt a sztori, a karakterekkel is tudtam azonosulni, egyszerűen letehetetlen volt számomra. Én csak ajánlani tudom!

2. Helen Fields: Tökéletes maradványok

                 Művelt Nép, 2018

Ez a kötet szintén hatalmas meglepetést okozott. Évekig tartogattam a polcomon, de fogalmam sincs a mai napig, hogy miért vártam ennyit vele. Sőt! Kifejezetten haragszom magamra! Egy zseniális thriller és egyben krimi, amelyben egy briliáns elméjű gyilkos után folyik egy nyomozás. Luc Callanah felügyelő áthelyezése után szeretne bizonyítani nem csak magának, hanem újdonsült csapatának is, de ez nem olyan egyszerű, mivel aki után kutat, nagyon aprólékosan és finoman fedi el maga után a nyomokat, amelyek hozzávezethetőek. Egy sikeres ügyédnő brutális meggyilkolását, majd egy szintén sikeres papnőnek az elrablását követhetjük végig és annak okát is felfedhetjük, hiszen ebben a történetben két szemszögből követethetjük az eseményeket. Így betekintést kapunk a beteg elméjű elkövetőnk fejébe is, miközben a felügyelő versenyt fut az idővel. Ez a könyv valami hihetetlenül zseniális. Belegondolva nekem J.D.Barker: A negyedik majom c. kötetét juttatta eszembe. (Lassan ezt a sorozatot is folytatnom kéne már! 🙄 ) Nekem nagyon bejött ez a regény, de vigyázat! Te, aki legközelebb kezedbe veszed, készülj fel rá, hogy ez a könyv erős idegzetűeknek íródott! A thriller rajongóinak mindenképp kellemes olvasmányt nyújthat!

3. Fiona Barton: Az özvegy

                XXI. Század, 2019

Ennek a kötetnek az elolvasása után meghökkenve láttam, hogy mennyire sok azon olvasók száma, akik negatív véleménnyel vannak róla. Tény, hogy ez a könyv nem egy véres, morbid gyilkosságokkal teli olvasmány, pont ellenkezőleg. Ez kicsit lassabb, visszafogottabb olvasmány, amelyben – ahogy a cím is mutatja – egy özvegyasszony áll a középpontban. Jean Taylor, aki több éven keresztül kiállt szerető férje, Glen állítása mellett, mégpedig, hogy az őt ért vádak hamisak. Az ő férje egész biztosan soha nem lenne képes elrabolni és megölni egy gyereket! Az ő férje nem egy szörnyeteg! Egy nap halálos baleset éri a férjét, így Jean elmond mindent, amit tud egy riporternek, aki az ügyet vizsgáló nyomozóval együtt fontos szerepet tölt be a történet során. Fiona Barton inkább lélektani szempontból közelíti meg a gyermekrablást. Több szemszögből és több idősíkon keresztül követhetjük végig az eseményeket: az özvegy, a riporter, a nyomozó, az anya és a szerető férj gondolataiba is betekintést kapunk. Eme regény központi témája egyben a pedofília is, amelyet az írónő nagyon finoman és óvatosan vezet be a sorok közé. Szerintem visszafogottsága ellenére egy nagyon érdekes történetet kap az olvasó. Aki az ilyen jellegű könyveket részesíti előnyben, annak tökéletes választás lehet. Nekem az volt!

3+1. Ania Ahlborn: Vértestvérek (VIGYÁZAT! TÉNYLEG CSAK ERŐS IDEGZETŰKNEK AJÁNLOTT!!!)

             Agave Könyvek, 2016

Az értékelésem miután befejeztem a könyvet: 

,,Beteg! Nagyon beteg! Annál is betegebb!
Higgyétek el, én bírom a beteg könyveket, de ez? Ez még nekem is betett. Szó szerint levitt az életről! Nem is tudom hirtelen, hány csillagot adjak neki?! Ebben minden volt, ami a brutalitás fogalmát összefoglalja. Hát teljesen kivagyok most ettől!
Azt hiszem, most valami romantikusat vagy vicceset kell a kezembe vennem, hogy visszajöjjön az életkedvem!
Hát igen…ez most nagyon betett!!!” 

Ez volt az első olyan könyvem, amely kivágta nálam a biztosítékot. Nemigen tudom, hogy mi játszódhat le nap mint nap az író fejében, aki ezt a regényt megírta. Véleményem szerint nem épelméjű, az egyszer biztos! Viszont pont emiatt került fel a listámra. Aki egy ilyen kegyetlen könyvet meg tud írni, annak jár egy taps. Aki durván szeretne kilépni a komfortzónájából és belevetni magát egy kíméletlen, lélekfacsaró olvasásba, akkor az illető nyugodtan vegye előre az olvasmánylistáján. Egy normálisnak tűnő családról szól, akik az Appalache-hegység mélyén élnek egy távoli házban, messze a civilizációtól. Nem túl feltűnő család, így senki nem tesz fel nekik kérdéseket a néha-néha eltűnyt lányokról. Pedig nem ártana. 😯 Ez a kötet egy velejéig romlott történetet mesél el nekünk. Amennyiben úgy érzed, hogy a Te lelkivilágod kibírná, akkor sok szerencsét kívánok hozzá! Engem a hideg rázott tőle, de pont ezért, megérte! 

Remélem, hogy sikerült ismét olyan könyveket ajánlanom Nektek, amelyek felkeltették az érdeklődéseteket! Amennyiben ez így történt vagy már olvastátok valamelyiket, ha van kedvetek, írjátok meg nekem! Szívesen fogadom a véleményeteket és a Ti ajánlásaitokat is!!! 😉 

5 1 Értékelés
Bejegyzés értékelése
1
0
Szeretnéd megosztani a gondolataidat? Kérlek, szólj hozzá!x